Poroszló
Három napot Poroszlón töltöttünk, a Fűzfa Pihenőparkban.
Szép a Tisza-tó, elmentünk egy csonakázásra, ahol átvittek minket a vízi sétányra, majd pedig kicsit csonakáztak velünk, és meséltek az élővilágról. A sétány jó ötletnek tűnik, de mivel naponta sokszázan mennek rajta végig túl sok madár nem tartózkodik a közelében. Viszont utána a csonakázás az jó volt, én szeretem az ilyen nádasban/gyékényesben húzódó vékony csatornákat ![]()
Túl sok olyan madarat, ami otthon (Becsén) nincs nemnagyon láttunk, talán csak kormoránokat meg vörös gémeket. Volt még nagy kócsag, szürke gém, szárcsa, vízityúk, vöcsök - ezekkel sűrűbben szoktunk találkozni
Persze ezek is mind tudják milyen messzire kell menni, hogy kevés értekelhető kép sikerüljön, de azért lett egy-kettő jó.
A szállás egyébként nem volt rossz, szinte a tó partján van, van úszómedencéje, szaunával, jakuzzival, lehet bowlingozni, billiárdozni, van kis tava, sok kacsával, libával, meg egy vaddisznóval
Egyetlen hibája talán, hogy a 33-as út és a mellette húzódó sinek mellett van, ez kicsit hangos tud néha lenni.