Shery és RePa

2010. szeptember 8.

Villamos-mulatós

dyuri @ 21:38:29

Ma edzésről hazafele a 41-es villamoson egy néptáncegyüttessel jöttem, akik a Fonóig zenéltek-táncoltak a műértő közönség nagy örömére. Egyébként jól csinálták :)

Hunornak pedig köszi, hogy elhozta az új kardomat :)

2010. szeptember 5.

Budafoki borfesztivál

dyuri @ 16:03:00

Kilátogattunk ma a Budafoki borfesztiválra, sétálgattunk, ettünk-ittunk mindenfélét, hallgattunk zenét, sőt még bábszínházat is láttunk :)
Voltunk a Törley pincékben is, idegenvezetéssel, érdekes volt, nagyjából elmesélték, hogy hogyan készülnek a pezsgők, és a fázisokat, illetve magukat a készülő pezsgőket láthattuk is.

2009. július 29.

budapest.py meetup

dyuri @ 22:47:27

Ma a budapest.py keretein belül előadást tartottam a VIM és a Python kapcsolatáról [fóliák itt]. Sztem nem sikerült olyan rosszul, jónéhány ember mintha érdeklődve figyelt volna, pedig azért a téma egy igen szűk réteget érdekelhet :)

Utánam láthattunk még egy Google App Engine-nel foglalkozó előadást Hardi Jánostól, kedvcsinálónak tökéletes volt (bár nekem van N darab webszerverem, és egyelőre azokat preferálom a Google szervereivel szemben). [video]

Az előadások után elsétáltunk a ligetbe valami szabadtéri szórakozóhelyre meginni egy kólát, jó sokan voltak, de szerintem az alapközönségnek félelmetesek lehettünk, hogy néhány - már ránézésre informatikus - srác olyanokról beszélget egy ilyen helyen, hogy MySQL Cluster, meg Object Relation Mapperek, és így tovább :)

Igyekszem a következő meetupra is eljutni, ha valakit érdekel a python, jöjjön, esetleg ha van érdekes témája, akkor adjon elő!

2009. június 30.

Wireless HÉV

dyuri @ 12:29:38

Megjöttünk ma ebédelésből, erre egy HÉV szerelvény áll az iroda udvarán (ráadásul Boráros-tér felirattal). Mondták, hogy lehet ilyen, csak meglepő mégis, mert nincs felsővezeték.
Aztán most az előbb kiderült a turpisság, eléállt egy zöldre festett dízelmozdony és elvontatta :)

2009. január 12.

Szmogriadó

dyuri @ 8:41:00

Mert ugye az van, és meg lettek kérve az autósok, hogy páros napon csak páros rendszámúak (és viszont), dehát minek, hiszen úgyse lehet büntetni, akkormeg olyan, mintha én kértem volna. Nem reprezentatíve el is kezdtem számolni a buszról, 20 autóból csak 9 volt páratlan, tehát valóban van hatása (nincs).

Egyébként szerintem mióta Pesten vagyok (közel 9 éve) még nem fagyott be ilyen állóra a Duna, de legalábbis nem emlékszem. Biztos azért mert nincs gáz.

2008. december 3.

Esés

dyuri @ 19:21:47

Vittem Émit állatorvoshoz (hapcizik, valszeg megfázott mikor hazahoztam :/ ), és tőlünk kb. egy méterre igen nagyot esett egy motoros. Nem tudom mitől, mert nem láttam semmi kátyút meg ilyesmit.
Marha nagy csattanás, elrepül egy doboz, aztán szikrázva elcsúszik mellettem egy motor. Eléggé meglepő volt. Szerencsére a srác megúszta, és az utána jövő autók is meg tudtak állni időben.

2008. november 20.

Megyeri híd (5)

dyuri @ 9:25:48

2008. november 8.

Megyeri híd (4)

dyuri @ 12:18:26

2008. november 5.

Megyeri híd (3)

dyuri @ 23:12:40

2008. október 31.

Megyeri híd (2)

dyuri @ 18:37:31

Megyeri híd

dyuri @ 0:28:36

Czóval elmentünk ma a Megyeri hídhoz fotózni, mért még ki van világítva, és már nem sokáig. Másfél óra buszozás után még vagy egy háromnegyed óra séta, és már fotóztunk is :)
De lett pár jó kép.

[update: Shery jelezte, hogy kevésbé jól beállított monitoron bizony kb. semmi nem látszik a képen, úgyhogy kicsit világosítottam rajta. Meg kicsit más a fehéregyensúly.]

2008. október 28.

Fülig Jimmy

dyuri @ 9:43:45

Tegnapi BKVzás alatt újra érdekes emberekkel futottam össze.
Reggel egy erős testalkatú fiatalember állt előttem, amolyan borostás fejjel, a tarkóján egy kb. 8 centis heggel (szépen látszottak a kapcsok helyei, klasszikus), baltára tippelnék, bár az nem állt volna meg. Persze azis lehet, hogy simán csak elcsúszott a lépcsőn.

Hazafelé pedig meglehet, hogy maga Fülig Jimmy ült mögöttem a buszon, mesélte telefonon valakinek, hogy most épp itthon horgonyoznak, de siet, mert 2 óra múlva indulnak, aztán utána Északi-tenger, ami nem is baj, mert a folyami hajózást utálja, jövő nyárra már le is van szervezve valami óceánjárós út, az a neki való - bár a panamai balhé után néhány közép-amerikai országból ki van utasítva, meg Kelet-Afrikába se szívesen megy a múltkori forradalmáros összetűzés után (géppuskás négerekkel nemjó verekedni) -, Kelet-Ázsia, az jöhet.

Buszozni így jó, nem unatkozik az ember :)

2008. október 7.

Halmozottan féreg

dyuri @ 8:56:02

Zsírúj, szlovák rendszámú BMW-ben magyar mozgássérült-kártya. Ez egy ilyen világ, értem én.

2008. augusztus 25.

Csillagkapu a Lánchídnál

dyuri @ 20:45:32

Vagy magát a BKV-t is megzavarta kicsit ez a járatátnevezgetés, vagy egy féregjárat található a Lánchídól északra a budai oldalon, aminek a kijárata a Ferenc körút - Mester utca sarkán van:

(Mi az előzőre szavazunk, a régi 30A-s villamost ugyanis átnevezték 21A-ra, így kerülhetett ennek a végállomása a 41A jelzésű villamos táblájára :) )

2008. június 8.

Fűre lépni szabad

dyuri @ 11:49:43

Fűre lépni szabad

2008. május 31.

Öböl XI.

dyuri @ 19:59:03

Ma Sheryvel kibicikliztünk a Kopaszi gáthoz. Azóta nem voltam ott, mióta felújították - hát igen szépre sikerült, megéri néha kimenni, napozgatni, pihizni, tollasozni. Az épületek még üresek, de a plakátok alapján még idén megnyit majd kávézó, és lesz majd vitorlázási lehetőség is.

Egyébként szerdától bicajjal járok dolgozni, kb. hozom a BKV sebességét, és ha belejövök, akkor még lehet ez jobb is. Vettem egy maszkot, hogy ne fulladjak meg idő előtt. Eleg jónak tűnik, és kb. úgy nézek ki benne, mint Sub Zero a Mortal Kombatból :)
Napi ~30 km. tekerés meg még sportevékenységnek sem utolsó.

2008. május 27.

…maradhat?

dyuri @ 13:23:19

- Jó napot, húsz deka tojássalátát kérek.
- [pakol] Harminc lett, maradhat?
- WTF?!

2008. május 25.

kerekezzünk!

dyuri @ 21:22:49

Ma kipróbáltam hogyan és mennyi idő alatt lehet itthonrol bicajjal a céghez eljutni. Szinte végig van bicikliút, és alig több mint háromnegyed óra alatt sikerült abszolválni a távot. (A Google szerint ~14km, de elég sok a lámpa.)

A közeljövőben "élesben" is kipróbálom a dolgot, csak be kéne még szerezni pár segédeszközt. :)

2008. április 26.

5-ös BMW

dyuri @ 16:58:51

Ma voltunk Csykinnel, Czoval és Baleeval az idei Web Konferencián. Nem is erről írnék - azok az előadások, ahol voltunk elég jók voltak -, hanem arról, amit az ebédszünetben láttunk.

A közeli McDonalds parkolójában raktuk le reggel Csykin autóját, mert tavaly is alig találtunk az épület mellett parkolót, itt meg ez adta magát. Mikor délben mentünk az autóhoz, hogy elmenjünk vele az irodába megenni az anyucitól rendelt kaját (amit egyébként ajánlunk mindenkinek), észrevettük, hogy a mellettünk álló 5-ös BMW-ben olyan furcsán beszélgetnek. Szegény anyósülésen helyet foglaló leányzó kicsavarodva a kormánynak támaszkodva ült, ami elég kénylemetlen lehet, pláne a váltókar miatt. Aztán hogy egyértelmű legyen a téma, mikor elmentünk, és a parkolóból kijövet újra elhajtottunk mellettük, bizony a lány már nem látszott, a srác pedig tarkóra tett kézzel dőlt hátra az ülésben.

Új értelmet nyert az "ugorjunk le a mekibe bekapni valamit" kifejezés.

2008. április 18.

Sétálni jó

dyuri @ 8:14:52

Tegnap a szakterületünk bowlingozni volt, jó volt, kár, hogy a mai korán keles miatt korán eljöttem.

Ma reggel viszont tök jót sétáltam Sheryéktől a Keletiig, alig 3/4 óra alatt megvolt, villamossal sem sokkal gyorsabb. Aztán ott biztossá vált, amit tegnap este mondtak csak meg, hogy a 73-as vonalán járnak buszok, úgyhogy onnantól buszoztam. Egyébként az 1-es villamos is elég jól jár, innen legalábbis úgy tűnik.

Ha tudjuk, hogy biztosan jár valami a 73-as vonalán, akkor ma szinte séta nelkül jöhettünk volna dolgozni... nade egy kis mozgás még jót is tesz néha :)

Ez egy blog. A velemenyunk a mienk, ezert szubjektiv, es meglehet, hogy neha csak picit fedi az egyetemes igazsagot. Mellesleg akinek nem tetszik, az nezze helyette a tvt.

Egyebkent nyugodtan lehet idezni, kepeket toltogetni, szabadok vagyunk.

Ha esetleg valami szemelyes kozolnivalod van, amit nem szeretnel kommentbe leirni, akkor tobbek kozott elerhetsz minket a [akiacikketirta] kukac horak pont hu emailcimen.