Shery és RePa

2010. július 14.

Zefside

dyuri @ 21:27:31

Ma este Die Antwoord időszak van az indexen, úgy látszik nekik is bejön :)

2009. október 1.

30000…300000…bulvár

dyuri @ 8:32:12

Adott ez a friss sebességrekord, hogy 15,5 terabit/sec-es sebességet sikerült elérni a 7000 kilométeres tenger alatti kábelen. Ezt a tudós kollégák ügyes marketinggel lefordítják 100 petabit/sec kilométerre vetített sebességre, ami jól hangzik, csak olyan szempontból nem igaz, hogy egy (azaz 1) kilométeren jó ideig a közelébe sem fognak érni. A sávszélesség szerintem kb. bármekkora távolságon 15,5 terabit/s lenne földi körülmények között, ezért ha a világ leghosszabb kábelét használják, akkor a legnagyobb "kilométerre vetített" sebességet érhetik el. [A zindexen meg egyenesen el is felejtik megemlíteni a tényeket, és csak a bulvár marad, kicsit átfogalmazva, ahogy egyszerűen nem igaz.]

A fény ugyanis 1 illetve 7000 kilométert elhanyagolható idő alatt tesz meg, legalábbis az opto-elektromos konverzióhoz és a számítógépeink jelfeldolgozásához képest. Tehát ezt a 100 petabit/s/km vagy milyen mértékegységű rekordot ugyanezzel a technológiával, csak egy jóval hosszabb kábellel felül lehetne múlni (szerintem).

A klasszikus adathordozókkal megrakott teherautós példa itt is alkalmazható. Ha a teherautót mondjuk 1 óra megpakolni, és 100 km/óra az átlagsebessége, akkor szinte mindegy, hogy 10 métert, vagy 100 métert megy.

Ennyit számít a marketing :)

2009. április 20.

Oracle Solaris 11?

dyuri @ 13:34:31

Szóval megvan a vevő, úgy fest. Én jobban örülök, mintha az IBM vette volna meg őket, kisebb az átfedés a portfólióban, a mysql-t pedig szinte tuti, hogy nem húzzák le a wc-n (pláne, hogy open source).
Szóval kíváncsian várom az Oracle Solaris friss kiadásait :)

2009. január 12.

Szmogriadó

dyuri @ 8:41:00

Mert ugye az van, és meg lettek kérve az autósok, hogy páros napon csak páros rendszámúak (és viszont), dehát minek, hiszen úgyse lehet büntetni, akkormeg olyan, mintha én kértem volna. Nem reprezentatíve el is kezdtem számolni a buszról, 20 autóból csak 9 volt páratlan, tehát valóban van hatása (nincs).

Egyébként szerintem mióta Pesten vagyok (közel 9 éve) még nem fagyott be ilyen állóra a Duna, de legalábbis nem emlékszem. Biztos azért mert nincs gáz.

2008. december 3.

30000..300000…54000!

dyuri @ 13:46:11

Kénytelen vagyok megemlékezni arról srácról, aki bizony két darab 54000 (ötvennégyezer, nem simán ötven, minek kerekítgetni) forintos címlettel fizetett néhány birkáért.

Egyébként öt darab huszonötezresből meg vissza is kapott volna egy tizenhétezrest, szóval lehetett volna ügyesebb :)

2008. október 16.

IP címet mindennek

dyuri @ 20:19:30

László kolléga olvasott ma valami cikket valami új, beágyazott dolgokba szánt IPv6 protokollt megvalósító áramköri elemről, és hogy ez milyen jó, lassan a csillárnak is lehet IP címe, ami majd észreveszi, hogy kiégett egy égő, és szól a hűtőnek - ami amúgyis online kapcsolatban van a közeli vegyesbolttal -, hogy rendeljen egy újat. Mindezt persze vezeték nélkül, mert milyen lenne már UTP kábellel teleszőni a lakást.

Ez szép és jó, DE. Egy apró hiba, rossz beállítás, vagy figyelmetlenség, és a nyolc éves szomszed Pistike a mi kenyérpirítónkkal dosolja a Pentagont. Mert hiába a hibajavítás, megnézem majd, amikor a háziasszonyok mosás előtt firmwaret frissítenek a mosógépen :)

2008. szeptember 22.

Fénysebesség

dyuri @ 10:59:32

Többször is hallottam már a tvben (ráadásul valamelyik híradóban), hogy az LHC-ben arra készülnek, hogy fénysebességre gyorsítsanak részecskéket (a fénysebesség szót jól megnyomva). Nos, ez faszság (a tudomány mai állása szerint), ha valaki fénysebességre gyorsítana tömeggel rendelkező részecskéket, akkor valóban könnyen megsemmisülhet a világ. Persze már talán általános iskolában megmondták fizika órán, hogy ilyet nem lehet.

Ugyanis: a sebességet növelve nő a tömeg. Nem, ha 130-cal megyünk az autópályán, attól még nem leszünk jóval nehezebbek, de fénysebesség közelében már látványos a dolog.
A képlet valahogy így néz ki:
m = m_null / sqrt( 1 - (v^2 / c^2))

Ha ez a képlet jó, akkor ha valami olyat, aminek van nyugalmi tömege, felgyorsít valaki fénysebességre, akkor annak cirka végtelen lesz a tömege, azzal meg már könnyű megsemmisíteni a Földet :)
Más kérdés, hogy ehhez végtelen energiára lenne szükség, ami a mai olajárak mellett igen drága.

Szóval "csak" igen nagyon megközelítik a fénysebességet. Persze nem vagyok fizikus, tehát ha valaki jobban tudja, akkor hajrá!

2008. szeptember 10.

Black Hole Generator

dyuri @ 8:27:54

Ugye tegnap mindenki jól kibulizta magát, ma indítják az LHC-t, ami egyesek szerint simán megsemmisíti majd a Földet, mert képes fekete lyukak létrehozására.
Ha ma mégse pusztulna el minden a Naprendszerben, akkor este tényleg mindenki menjen bulizni, mert bármelyik nap jöhet a világvége.

(Egyébként nem. Illetve a világvége attól még jöhet, de meglepne, ha az LHC miatt jönne. Pontosabban valószínűleg nem lenne idő meglepődni :) )

2008. szeptember 2.

Google Chrome

dyuri @ 8:24:39

Már régóta beszéltek róla, hogy a Google majd egyszercsak előrukkol egy saját böngésző megoldással. És úgy tűnik most jött el az idő.

Pár screenshot, illetve egy képregény szerű bemutató is kikerült már, és a lényeget - magát a böngészőt, ami ráadásul nyílt forrású lesz - mára ígérik.

Kíváncsian várom, hogy egy ilyen nagy, és webes témákban talán a legszakértőbb cég milyen böngészővel áll elő, illetve hogy az hogy fog szerepelni a jelenlegi eléggé élezett böngészőháborúban, ahol a Firefox éppen kezdi néhány helyen beérni az IE-t.

[Update]: Letölthető bár egyelőre csak windowsra

2008. július 28.

Bomba

dyuri @ 21:45:50



Megint találtak egy jó nagy - 2 tonnás - bombát, de most számunkra kellemetlenebb helyen: tovább...

2008. július 9.

DNS poisoning

dyuri @ 13:12:04

A DNS-ről régóta tudjuk, hogy nem egy szuperbiztonságos dolog, nem akkoriban találták ki, amikor a biztonság téma volt.

A DNS cache poisoning egy tipikus támadási forma, és ennek egy pofátlanul egyszerű módját fedezte fel egy biztonsági szakértő kb. fél évvel ezelőtt - és ahelyett, hogy meggazdagodott volna szinte észrevehetetlen phishing oldalak gyártásából -, szólt az ipar nagyobb szereplőinek (Microsoft, Cisco, hogy ki kéne találni valamit. És úgy tűnik, hogy szépen csendben kitaláltak valamit, ugyanilyen csendben leimplementálták, majd ma bejelentették, hogy ez van, frissítsen mindenki. (Pl. jött ki új bind is!)

Dicséretes az ilyen együttműködés, így tovább, és nosza, mindenki frissítsen!
[securityfocus]

2008. május 17.

mentalista, omg

dyuri @ 22:11:03

Ma Danny Bluet választották meg Uri Geller magyarországi utódjának.
Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy én már 2006. decemberében gratuláltam neki ehhez, ahogy az az alábbi fotón egyértelműen látszik:

Szóval, ha velem kezet fogsz, akár még igazi mentalista is lehet belőled! (Más testrészem érintésével akár gyorsabb hatás is elérhető!!!1!)

( duplafalú bőröndök esetén egyébként még a közönség többségének is nehéz "mellélőni", lol )

2008. április 12.

Péntek esti áramszünet

dyuri @ 16:29:03

Tegnap egy jó hosszú áramszünet volt a cégnel, és mivel az UPS sem végtelen, szépen leálltak a gépek. De beindulni már nem ilyen egyszerű nekik, sok elindul magától, néhány nem, viszont mindegy is, mert eléggé szigorú sorrendben kell indulniuk, hogy minden működjön (pl. legelőször a nis+ és ldap szerverek, aztán a home, aztán a clearcase, és így tovább), és ez emberi beavatkozás nélkül nem is nagyon megy.

Úgyhogy most itt ülünk Lacival, es indítgatjuk a gépeket - szerencsére eddig sikeresen :)

Egyébként meg a tegnapi áramszünet biztos a tüntetők hibája, jöttek, hogy kárt okozzanak az SZDSZ székházban, de aztán az utca szembe oldalán levő trafóházunk sebezhetőbb volt :)

2008. február 21.

a melegek miatt van foldrenges

dyuri @ 9:16:09

...allitja ezt az index szerint egy ortodox zsido kepviselo.

Ezesetben viszont at kell gondolni azt a varosi legendat, hogy a melegek eloszeretettel latogatjak a gozfurdoket. Siman lehet, hogy az osi gyulekezesi helyeiken a sok foldrenges miatt feltort a forro viz - igy nem ok mennek a gozfurdobe, hanem a gozfurdo ment hozzajuk!

2007. december 10.

Tuz

dyuri @ 19:41:42

Vidam teli hetfo estek sorozatunk kereteben bemutatjuk: karacsonyfatuz.

Tortent, hogy Niki egyszercsak felkialt a konyhabol, hogy itt allnak a tuzoltok az ablak alatt. Kinezek, aztan tenyleg, eppen kanyarodott be egy kosaras kocsi, meg volt meg vagy negy kisebb piros. Gyorsan iratok felkap, leszalad, hogy legalabb mi maradjunk meg, de mire leertunk a tuzoltok mar csak koszaltak, addigra eloltottak. Allitolag a tizediken gyulladt ki valami karacsonyi disz.

tuzoltok

Ha elmesz otthonrol, akkor a karacsonyi diszeket lekapcsolod, ertem!?

2007. november 9.

BH

dyuri @ 8:23:55

A tegnap este mottoja:

Az oldal NEM tarolt IP-ket. Nyugi!

2007. október 3.

Osszhang

dyuri @ 18:40:53

Most nezem a hiradot, az apehtol nyilatkozott valaki arrol, hogy milyen sok az adocsalas. Nem azt mondta, hogy ne csaljunk adot, hanem azt, hogy "szokjuk meg, hogy az eletvitelunket osszhangba kell hozni a bevallott jovedelemmel". Ehe.

2007. augusztus 7.

Veszejjesa Wifi!!!#!

dyuri @ 13:59:52

Azt, hogy az index mennyire nagyon elbulvarosodott, azt szerintem mindenki tudja.
Ma Imi hivta fel a figyelmemet az alabbi cikkre: Wifin bárki megnézheti mások levelezését.

Kezdjuk ott, hogy a cim egy az egyben baromsag, mondjuk figyelemfelkeltesnek tokeletes. A figyelemfelkelto cimek utan azert talan illik elmagyarazni, hogy ez nemegeszen van igy (sot). De hat ott ez kimaradt.

A tema egyebkent a Black Hat konferencian vetodott fel 3-4 napja, hogy nyilvanos - azaz titkositatlan es szabadon hozzaferheto - wifi halozatokon eleg konnyen megszerezhetoek azok a session azonositok, amikkel a celoldalak (levelezok, kozossegi siteok, barmi) azonositjak a halozat masik vegen ulo felhasznalot. Es azt a sessiont ezek utan ok minden gond nelkul hasznalni is tudjak - tehat elolvashatjak a leveleket, bejelolhetik Pakot ismerosnek az iwiwen, es hasonlo szornyu dolgok. Egyebkent ha ebben valakinek van valami ujdonsag, az csak annyit jelent, hogy meg sosem foglalkozott komolyabban a temaval.

Szoval a csel mukodik, de arrol pl. az index - mas angol nyelvu forrasokkal ellentetben - nem ir, hogy ez ellen mit tehetunk:
0. Amit feltunk, azt ne hasznaljuk nyilvanos wifi alol/internet kavezobol/munkahelyrol...
1. Ahol csak lehet hasznaljunk titkositott kapcsolatot a webszerverrel. Ilyenkor http:// helyett https:// van a weboldal cime elott, nepszerubb bongeszok pedig pl. kis lakatocskaval es a beviteli mezo sarga szinevel is jelzik ezt. A gmail elerheto igy.
2. Miutan befejeztuk a tevekenysegunket lepjunk ki az adott oldalrol. Ez fokent az internet kavezokra igaz, nyitott wifinel belepeskor a jelszavunkat is megszerezheti a tamado, ami meg rosszabb, mint egy session azonosito.

A legfontosabb az 1-es pont szerintem, ahol lehet - es van ertelme - hasznaljunk biztonsagos protokollt. Telnet helyett ssh, ftp helyett sftp vagy scp, http helyett https.
Persze sajnos ez nem mindenhol lehetseges, peldaul a https://freemail.hu ugyesen atiranyit minket a nem titkositott http oldalra (hadd gratulaljak). Erre is van megoldas, a freemailes postafiokot at kell iranyitani a gmailesre, es kesz :)

2007. július 24.

Kinzo kerdes

dyuri @ 18:44:12

A tv2 hiradojaban a bemutatott terkepek jobb also sarkaban miert van Google felirat?
Ciki? Az.

2007. július 13.

8 jegyu, mi?

dyuri @ 9:41:37

Viktor hivta fel a figyelmemet az alabbi cikkre, illetve annak egy reszletere:

...Mivel ezek (az IP cimek) nyolcjegyű számok 4 milliárd kombinációjuk létezik...

Nos, az IP cimek nem 8 jegyu szamok. Nemis szamok, negy darab byte, pontokkal elvalasztva. Egy 8 jegyu szamnak miert lenne 4 milliard kombinacioja? Es ha megis, akkor milyen szamrendszerben?
A 4milliard egyebkent stimmel, a helyes keplet: (2^8)^4.

Ez egy blog. A velemenyunk a mienk, ezert szubjektiv, es meglehet, hogy neha csak picit fedi az egyetemes igazsagot. Mellesleg akinek nem tetszik, az nezze helyette a tvt.

Egyebkent nyugodtan lehet idezni, kepeket toltogetni, szabadok vagyunk.

Ha esetleg valami szemelyes kozolnivalod van, amit nem szeretnel kommentbe leirni, akkor tobbek kozott elerhetsz minket a [akiacikketirta] kukac horak pont hu emailcimen.