Shery és RePa

2010. november 15.

Digitális aláírás FTW

dyuri @ 14:44:09

Ma be kellett mennem az APEH vaskapu utcai igazgatóságára (szerencsére közel van), mert - mint kiderült - ők úgy látták, hogy az egészségpénztárnak kéne utalniuk 1500 (egyezerötszáz) magyar forintot, az egészségpénztár meg visszaküldte, hogy nekik az nem kell. És hogy most mi legyen. Amikor reflexből kérdeztem, hogy el lehet-e felejteni az egészet, mondta az ügyintéző hölgy, hogy persze, írunk egy papírt és szevasz.

Ez tök jó, csak ha nem lenne közel, akkor mondjuk egy papír aláírása miatt ki kellett volna vennem egy nap szabadságot. Mondjuk mindez semmi ahhoz képest, hogy Kappénak alá kéne írnia valami szart, csak hát ő a Föld lehető legtávolabbi pontján tartózkodik, és nemnagyon szeretne egy aláírásért hazarepülni.

2010, digitális aláírás FTW.

2009. október 22.

UTC

dyuri @ 19:16:48

Aki valaha részt vett már valami "nemzetközibb" dologban, esetleg programozott is már, az valószínűleg találkozott már az időzónák problémájával.

Java fejlesztő kollégák közül néhányan kicsit belegabalyodtak a Date és Calendar osztályok, illetve az időzónák kezelésébe, a Java és a MySQL összebarátkoztatásánál. Annyit segítek azért azoknak, akik ezután fognak ilyesmivel találkozni, hogy hasonló szituációkban az eltárolt időt ne misztifikáljuk túl, tekintsünk rá úgy, mint egy számra (mostmár jellemzően valami 64bites egész), ami nem több, mint egy szám, egészen addig, amíg egy felhasználónak meg nem mutatjuk. A megmutatás már messze nem ilyen egyszerű, mert akkor bejön az időzóna meg a nyári időszámítás, meg a mittomén. (Szóval a probléma kezelhető, de azért jobb lenne nélküle.)

Egyre sűrűbben előkerül a téma, hogy el kéne felejteni a téli-nyári időszámítás átállást, mert amellett, hogy felesleges (a google szerverei pl. nem a nappal kellnek, és nem este 10-kor fekszenek le...sőt az, hogy este 10, az igazából értelmetlen önmagában...), milyen már, hogy vonatok várnak egy órát az semmi közepén, hogy "időre" érjenek be a következő állomásra. Támogatom.

Sőt, mégtovább megyek, legyen mindenhol UTC (vagy bármi más, de egységes). Amíg az emberek csak olyan messzire mentek el egy nap, hogy a templomtoronyra rálássanak, addig persze mindegy volt, hogy a szomszéd faluban esetleg tök mást mutat a toronyóra - bár már ekkor előjött a probléma, még ha csak gondolati síkon is, emlékezzünk csak Mr. Phileas Foggra, aki 80 nap alatt kerülte meg a Földet, és "nyert" egy extra napot azzal, hogy átment a dátumválasztón.

Nade ma már nem nem csak a toronyóra látótávolságáig merészkedünk el, hanem egyszerre beszélgetünk (mi, CEST: GMT+1 +1DST) finn (EET: GMT+2 +1DST), amerikai (Texas: GMT-6 +1DST) és fülöp-szigeteki (GMT+8, nincs DST) srácokkal, ilyenkor marha egyszerű időben leegyeztetni bármit is. És a kiragadott példa valós, egy multi cég sem kellett hozzá, csak egyetlen darab szerver, és közös hobbi.

Vagy mi van az űrhajósokkal, akik naponta közel 16-szor kerülik meg a Földet a Nemzetközi Űrállomással? Ők Willihez hasonlóan naponta 16 napot nyernek, vagy vesztenek? (wow, időutazás) És mi lenne, ha ők is a földi időzónák szerint mérnék az időt, úgy kéne bejelentkezniük, hogy "Hello Huston, minden OK, tizenkét óra huszon... nem, tizenegy óra huszon... ahh... faszom fél11leszvetelvege.

Persze megértem, hogy milyen "rossz" lenne, hogy mondjuk szegény japánok az eddigi "reggel" 6 óra helyett 21 órakor kelnének fel, de nem is 9-re járnának dolgozni, hanem éjfélre. És a világon mindenki tudná, hogy Londonban mikor van délutáni öt órai tea, 17 órakor. Még ha valaki épp akkor mosná a fogát valahol Indiában lefekvéshez készülődve.

Nehéz lenne megszokni biztos, de meg lehetne. Legyen 5 év az átállás, amíg mindenki mindenhova kiírja mind a kettőt, aztán utána már csak az UTC-t. Nem lenne sokkal rosszabb, mint a Forint - Euro átállás (bár ha így haladunk, nincs sokkal kisebb esélye az egységes időzóna korábbi bevezetésének :P ).

Le az időzónákkal!

P.S.:
Ha viszont nem, akkor javaslom, hogy a déli féltekén toljuk el a hónapokat hattal, mert a Télapó télen kell, hogy jöjjön, Ausztráliában is.

2009. április 20.

Oracle Solaris 11?

dyuri @ 13:34:31

Szóval megvan a vevő, úgy fest. Én jobban örülök, mintha az IBM vette volna meg őket, kisebb az átfedés a portfólióban, a mysql-t pedig szinte tuti, hogy nem húzzák le a wc-n (pláne, hogy open source).
Szóval kíváncsian várom az Oracle Solaris friss kiadásait :)

2008. október 16.

IP címet mindennek

dyuri @ 20:19:30

László kolléga olvasott ma valami cikket valami új, beágyazott dolgokba szánt IPv6 protokollt megvalósító áramköri elemről, és hogy ez milyen jó, lassan a csillárnak is lehet IP címe, ami majd észreveszi, hogy kiégett egy égő, és szól a hűtőnek - ami amúgyis online kapcsolatban van a közeli vegyesbolttal -, hogy rendeljen egy újat. Mindezt persze vezeték nélkül, mert milyen lenne már UTP kábellel teleszőni a lakást.

Ez szép és jó, DE. Egy apró hiba, rossz beállítás, vagy figyelmetlenség, és a nyolc éves szomszed Pistike a mi kenyérpirítónkkal dosolja a Pentagont. Mert hiába a hibajavítás, megnézem majd, amikor a háziasszonyok mosás előtt firmwaret frissítenek a mosógépen :)

2008. március 5.

Processzorhuto gozgep

dyuri @ 16:38:19

Furcsan hangzik elsore, de hatalmas otlet: a processzorhuto gozgep by MSI.

Ugyebar a problema gyokere, hogy a processzor hot termel, amitol meg kene szabaditani. Es micsoda otlet ezzel a hoenergiaval meghajtani a hutest!
Minel jobban melegszik a processzor, annal gyorsabban porog a gozgep, azaz annal jobban hut - tehat a teljesitmenyszabalyozas is meg van oldva.

Mennyibe fog kerulni, es mikor lehet kapni? Illetve milyen lesz a hangja (esetleg nem is egybol, de fel ev "zakatolas" utan)?

Mindenesetre hajra, meg tobb ilyen otletet!

2007. november 27.

/tmp pwned

dyuri @ 9:55:00

Egyik szerverunkon "elfogyott a memoria", annyira, hogy egy franya bash-t nem volt kepes elinditani, ugyhogy erohoz kellett folyamodni, pedig azt nem szeretjuk.
A problema forrasa az volt, hogy Solarison (legalabbis 10-en) alapbol nincs limitalva a /tmp particio merete - ami viszont a memoriaban eli eletet, tehat ha ide valaki letrehoz nagy mennyisegu filet, akkor jol megtelik a memoria. Reboot megoldja, nadehat...
Hosszabb tavu megoldas, ha a /tmp meretet korlatozzuk, ehhez a /etc/vfstab fileban a /tmp-hez tartozo sor opcioi koze irjuk be a size=1024M szoveget, ezzel 1 gigara korlatozva az ideiglenes fileoknak fenntartott helyet.

Aki meg szemetkedni akar, annak ajanlom a mkfile 4G /tmp/mokus, parancsot. Termeszetesen sajat felelossegre, es elotte gyozodj meg rola, hogy a rendszergazdaknal nincs-e balta - nalunk van.

2007. november 22.

VERY old comupter

dyuri @ 16:58:09

Nekem NAGYON oreg szamitogepem van (a digges geekek szerint):

very old

Persze eyecandy az valoban megy rajta, ha most eppen nem is compiz.
Viszont a mud az aztan tenyleg jatszhato a fellelheto legoregebb gepen is, pedig igen korszeru, MMORPG! Join the hungarian icesus army now!

2007. szeptember 6.

nyilt forrasu ATI driver

dyuri @ 14:32:59

Az AMD bejelentette, hogy szep lassan megnyitjak az eddig zart forrasu ATI videokartya-drivert. Igazabol ez mindenkinek jo, egyfelol eddig Linux alatt az Nvidias eszkozok sokkal jobban muzsikaltak (es nem feltetlenul a hardware miatt), tehat akinek ATI kartyaja van, az valoszinuleg jol fog jarni. Es remelem az Nvidia sem hagyja majd ennyiben a dolgot, es kirukkolnak majd valamivel ok is - ha nem is nyitjak meg a sajat driveruket, legalabb a Nouveau projectet tamogathatnak egy kicsit, legalabb valami doksival.
Na persze en az AMD-nek is csak akkor hiszek, ha mar valoban megtekintheto a doksi :)

2007. július 9.

OpenMoko

dyuri @ 10:37:33

Milyen kemeny lehet, hogy sajat amgad programozhatod a mobiltelefonodat. Hat mar ez sem lehetetlen, mert itt az OpenMoko Neo Advanced.
Ahhoz kepest, hogy mit nyujt, annyira nem is draga szerintem. Ql!

(Egyebkent epp a mult heten erdeklodott egy OpenMokos donteshozo az enlightenment fejlsztoitol az EFL-rol, esetleg a kov. verzioban azt hasznalnak a GUI felepitesehez.)

2007. július 3.

Multitouch display at home

dyuri @ 9:42:49

Ugye nemreg irtam a Microsoft Surfacerol, ami egy eleg jo dolognak tunik. Ugyes a szoftver is persze, de a dolog lenyege a multitouch hardver, ami persze biztos nem olcso.

Hat ez se tarthatja mar vissza a lelkes barkacsolokat, ugyanis nehanyan osszeraktak valami ilyesmit halando embereknek is beszerezheto alkatreszekbol: ime. Szupi.

2007. június 20.

Bluetoothos Nokia plakatok

dyuri @ 15:44:50

Biztos tobben talalkoztatok mar ezekkel a bluetoothos Nokia reklamokkal. Na en mar vagy negynel probalkoztam, tobb telefonnal is (egymas utan es egyszerre is), de ezeddig eredmenytelenul. Most akkor tenyleg le lehet ott tolteni zeneket, vagy nem?
Ha neked mar sikerult, akkor megirhatnad, hol/hogyan :)
(Na nem mintha olyan marhanagy szuksegem lenne ilyesmire, csak kivancsi vagyok.)

2007. május 30.

Microsoft Surface

dyuri @ 20:59:35

Bar nem vagyok nagy rajongoja az MS-nek, ez itt eleg nagy dolognak tunik igy elso ranezesre, ami valoban jelentos valtozasokat hozhatna az atlagfelhasznalok es a szamitogep kapcsolataba. Nade majd meglatjuk mit hoz a jovo.

Aki nem gyozne kivarni a jelenleg szetdiggelt oldalt, esetleg utalja a flash only honlapokat, azoknak elmondanam, hogy egy multitouch kijelzore alapozott felhasznaloi feluletrol van szo, ahol tenyleg kb. ugy tud dolgozni az ember, mintha az asztalan lokdosne a papirokat, fenykepeket. Aranyos(nak nez ki). Bar ahogy Adrian baratom megjegyezte, picit mintha meritene otleteket egy mar regebben latott tech-demobol, de egyelore abbol sincs fogyaszthato verzio (pedig fogyasztanam), illetve ez azert picit tobbnek tunik annal.

2007. május 21.

Mindentudas egyeteme

dyuri @ 21:51:36

Na megvolt az elso elo tvadas kozonsegszereplesem is :)

Az ugy kezdodott, hogy a bitnet.hu-t (azaz csykint) meghivtak, hogy allitson ki egy standdal a mindentudas egyeteme elotti kb. egy oraban. Jol belelkesult, es pl. elhivott engem is, mert csak szebb ember vagyok nala :P Aztan lemondta a dolgot, mert ugy erezte nem igazan tudna nyujtani azt amire ott szamitanak. Igazabol hozta volna a szinvonalat, az elvartat meg plane, ketto darab stand volt, es mi is csak azert jartunk arra, hogy megnezzuk mi van, mas veletlen se tevedt oda :)

Egyebkent az eloadas nem volt rossz, a kapcsolatokrol, kapcsolati halokrol volt szo. Aki meg akarja nezni, szombaton delutan 1 orakor lesz az m1-en. Valoszinuleg mi is latszodunk majd :) (sot csykin egy ures vizesuveget is felrugott, bar azt mar az elo adas vege utan :) )

2007. május 13.

Aramszunet

dyuri @ 15:45:32

Regen volt mar itt nagy aramszunet, szombat hajnalban viszont ugy altszik tovabb tartott, mint fel ora, mert az UPS lekapcsolta a gepem. De legalabb nem aram nelkul halt el:

Sat May 12 05:58:20 CEST 2007 Power failure.
Sat May 12 05:58:40 CEST 2007 Running on UPS batteries.
Sat May 12 06:19:22 CEST 2007 Reached remaining time percentage limit on batteries.
Sat May 12 06:19:22 CEST 2007 Initiating system shutdown!
Sat May 12 06:19:22 CEST 2007 User logins prohibited
Sat May 12 06:19:52 CEST 2007 apcupsd exiting, signal 15
Sat May 12 06:19:52 CEST 2007 apcupsd shutdown succeeded

Igy kell ezt.

2007. április 18.

Google Apps

dyuri @ 15:08:28

Eloszoris tudtatok, hogy 50 eves a romai szerzodes, amivel megalakult az EGK, a mai EU elodje? En onnan tudom, hogy ma egy olyan 50 Ft-ost kaptam vissza a boltban, aminek ez volt a hatuljara nyomva solyom helyett.

Nade, Google Apps. Mar sok jot hallottam a dologrol, es hasznalom is rendszeresen a google altal nyujtott webes alkalmazasokat, de most jutottam el oda eloszor, hogy egy sajat domainnevvel is osszeparositsam a dolgokat.
rendkivul egyszeru, es dijmentesen rendkivul jo szolgaltatasokhoz juthatsz. Pl. mail.tedomained.hu es maris ott virit a gmail megszokott kezelofelulete, azzal a kulonbseggel, hogy az oda erkezo leveleket nem valaki@gmail.com-ra, hanem valaki@tedomained.hu-ra kuldtek. De semmi mas. Ugyanugy jar a 2 giga tarhely, a spamszures, a gtalk.
A naptar szinten nagyon hasznos tud lenni, kozossegek, kisvallalatok, csaladok szamara. (Meg sms-t is tud kuldeni ingyen, bar ezert Shery mindig kinevet, hogy minek az nekem.)

Szoval kircsi.

2007. március 12.

Largefile support

dyuri @ 13:42:31

Enter baratom olyan problemaba utkozott a minap, hogy a tar letrehozta siman a 2 giganal nagyobb filet, aztan a gzip ezt lelkesen ossze is tomoritette, de utana egyik se akarta kibontani a sajat termeket. (Elvileg a legujabb verziokban ez a problema mar ki van kuszobolve, de mindenkepp kellemetlen.)

A problema oda nyulik vissza, hogy 32 bites rendszereken a maximalis elojeles egesz szam (intetger) az 2147483647 - azaz 2 giga. A filerendszerek is e kore a varazs szam kore epultek, ezert regebbi rendszereken a maximalis file merete is ekkora volt - igy nem volt gond, ha a programok nem kezeltek az ennel nagyobb fileokat.

Sot, igazabol ha nekem valaki 10 eve azt mondjak, hogy ma lazan szukseg lesz majd ~4 gigabyteos fileok kezelgetesere (lasd. dvd image), akkor en azt kirohogtem volna. Ezert kicsit meresz lenne ma azt kijelenteni, hogy pl. az XFS, ami 64 bites, az najd eleg lesz nekunk orokre, "64 bit-nel nem kell nekunk tobb, mikor lesz nekunk 8 exabyteos (9223372036854775808 byte) fileunk". (Egyebkent szerintem sokara...)

Igy gondoltak ezt a sracok a Sun-nal is, amikor megcsinaltak a ZFS-t, ami mar 128 bites. A maximalis filemeret itt 16 exabyte (igen, "csak" ketszer annyi), de az ut mar meg van jelolve :)

2007. február 18.

beagyazott barmi rssben

dyuri @ 22:06:00

A netvibes legujabb frissitese ota (azaz kedd ota) immar tamogatja az rss-be beagyazott dolgokat.

Igazabol erdekes a dolog, mert az rss-nek a lenyege az, hogy minnel kevesebb szemet legyen benne, ezert leginkabb a html oldalak sallang es formazas mentes tartalmat tartalmazza. Aztan jott a podcast, es onnantol mp3 is kerulhetett bele. Ugyanazzal a technikaval azonban nem csak mp3-ak, de akar barmik - azaz pl. kepek, videok - is belekerulhetnek.
Tobbfele modszer is letezik, ami nekem megtetszett, az a podcast-ektol szarmazik, ime:

<enclosure url="a barmire mutato url" length="a barmi merete" type="a barmi tipusa"></enclosure>

Ennyi, pofonegyszeru. A keptaram rsset gyorsan fel is javitottam, aki feliratkozik ra, az mar kis kepeket is lathat, ha tamogatja az rss olvasoja.

2007. február 17.

Error 5200

dyuri @ 17:23:34

Since we're recieving more and more searches from outside Hungary I've decided to write the solution also in english here:
It's very simple, just unplug the power cord (and then plug it back) and if you're lucky your printer works again. Good luck!

Van otthon egy Canon Pixma MP130-as multifunkcios nyomtato. Egyszercsak kiirta, hogy "Check printer (5200)". Gyanitottam, hogy ez nem jo jel, de azert megcheckeltem - bar nincs rajta tul sok nezni valo, a festekeket lehetne kicserelni, ha felnyitja az ember a fedot, de most meg azokat sem huzta elo.

Google baratom kideritette, hogy az 5200-as hiba azt jelenti, hogy tulmelegedett a fej. Namost mukodes kozben ezt meg el is hinnem, de ugy, hogy nehany hete nem volt bekapcsolva, ugy eleg nehez.

Nyomkodtam rajta mindent, hatha tortenik valami, de nem hasznalt. Aztan meg nehany talalat atfutasa utan azt talaltam, hogy a halozati kabel kihuzasa megoldja a problemat. Es valoban. Cseles.

2007. január 17.

Elektromos benzinkut

dyuri @ 9:32:22

Vannak ezek az elektormos autok, peldaul ez hatarozottan tetszik. 200 km/h folott van a vegsebessege, 400 kilometert megy egy feltoltessel, 0-rol 100-ra 4 masodperc alatt gyorsul, semmi karos anyagot nem bocsajt a legterbe, szoval szuper.
Egyetlen hatranya (a jelenlegi aran kivul...), hogy cirka 3 es fel ora alatt toltodik ujra az akkumlator. Tehat, jajj, fogyoban a "benzin" alljunk meg tankolni egy gyorsat, azalatt nemhogy megvacsorazni meg lehet, hanem. Ezen van meg mit fejleszteni.

Mivel az akkumlatorok toltesi ideje belathato idon belul nem redukalodik jelentosen, ezert lelemenyes sracok kitalaltak az alabbi megoldast: [video] Tehat az akksit a "benzinkuton" nem feltoltjuk, hanem egyszeruen kicsereljuk - mint ahogy az a legtobb egyeb elektromos kutyuvel is tesszuk -, majd a lemerult akksit offline modon feltoltjuk. Egyszeru, megis zsenialis. Barcsak latnank mar ilyeneket az utcan (...a garazsomban).

2006. szeptember 26.

Google calendar sms

dyuri @ 15:09:20

Adott a Google Calendar nevu szolgaltatasa, amit mar egy jo ideje lelekesen hasznalok. Nemreg a sracok megcsinaltak, hogy smsben is ertesitse a kedves usert, ha valami dolga van, illetve az sms-en keresztul is vehessen fel uj idopontokat. Mindezt persze tokingyen. Sajnos ez a feature szamunkra nem volt elerheto a kezdetekkor, AMDE ma veletlen megneztem a beallitasos oldalt, es hopp, be tudtam allitani a telefonszamomat, meg is jott az ervenyesito kod, sot, a proba uzenetemet is elkuldte a rendszer, ime:

SMS a Google Calendartol

Update: Gabor utanajart

Ez egy blog. A velemenyunk a mienk, ezert szubjektiv, es meglehet, hogy neha csak picit fedi az egyetemes igazsagot. Mellesleg akinek nem tetszik, az nezze helyette a tvt.

Egyebkent nyugodtan lehet idezni, kepeket toltogetni, szabadok vagyunk.

Ha esetleg valami szemelyes kozolnivalod van, amit nem szeretnel kommentbe leirni, akkor tobbek kozott elerhetsz minket a [akiacikketirta] kukac horak pont hu emailcimen.